23. Ködtelenítő berendezések méretezésének alapelve. Méretezés módja téli állapotra.
Azoknál a munkafolyamatoknál, melyeknél nagymennyiségű vízgőz szabadul fel, bekövetkezhet a munkahelyi levegő túltelítődése, amit ködképződés jelez. Köd a levegő és a benne igen kis méretű folyadékcseppek keveréke. A köd munkavédelmi szempontból káros, mert a dolgozóknál reumatikus, légúti- és emésztőszervi megbetegedéseket okozhat, valamint rontja a látási viszonyokat, így a balesetveszély fokozódását vonja maga után. Károsan hat a kőd az épületszerkezetekre, gépekre, berendezésekre is.
A ködtelepítés lényege, hogy megfelelő térfogatáramú száraz levegőt vezetünk a helyiségbe az elpárolgó nedvesség felvételére, a nagy nedvességtartalmú levegőt pedig folyamatosan elszívjuk, lehetőleg közvetlenül a felszabadulási helyről, helyi elszívóberendezéssel. Méretezésűk h-x diagram alapján történik.
A téli méretezés az h-x diagramjában a C-D-E vonallal jelzett állapotváltozások alapján történik. A belső, még megengedhető hőmérséklet és relatív nedvességtartalom (tb, fk ) által meghatározott pontból a Dh/DX összefüggés alapján téli állapotra vonatkozóan meghatározott irányban húzott, a külső légállapot abszolút nedvességtartalmáig (xk) tartó egyenes (D-E vonal) jellemzi a helyiségben folyó állapotváltozást. A külső légállapotot jellemző (tk, fk) pontból az x=áll. mentén a D pontig (ts, fs) tartó állapotváltozás a levegő előmelegítésére jellemző. A ködtelepítéshez szűkcéges levegő tömegáram
A ködtelenítéshez felhasznált levegő előmelegítéséhez szükséges kőáram:
Például, ha a felszabaduló hőáram: Qö = 300 kW, a felszabaduló vízgőz tömegáram: mvg = 0,1 kgls, a külső hőmérséklet: ta -15 °C, a külső relatív nedvességtartalom: fa=0,8, a helyiségben megengedhető maximális hőmérséklet: tb= 25 °C, a helyiségben megengedhető maximális relatív nedvességtartalom: fb = 0,8.
Az állapotváltozás iránya
Az állapotváltozás az ábra h-x diagramjában a D-E egyenes mentén zajlik le. A végpontokhoz tartozó hőtartalom-értékek: hb=65 kJ/kg, hs=19 kJ/kg.
A ködtelepítéshez szükséges levegő tömegárama:
Az előmelegítéshez szükséges hőáram a C - D állapotváltozás, alapján kiámítható. A külső levegő hőtartalma: hk= -13 kJ/kg.
|